Láng Orsolya: Apró balladák képei
Az alkalmassági vizsgálaton
– a díj befizetése után –
megfelelőnek találtak.
Leszállni a sötétben,
és az esőtől fényes síneken átlépve
azt mondani: „édesem”.
Aztán elvéteni a kulcsot.
Hány birtok nélküli otthon.
---
Az öntudattal rendelkező anyag
a teremtést megsemmisítésként éli meg.
Elvesztettem tartományaim.
De milyen képek tetszettek neked?
Egy nyári virágcsokor,
egy hermelinbundás képkeret,
sakktáblamező alatt rejtező arc.
Egy holdbéli táj
szénnel eltömített pórusaiban tükröződsz.
Leginkább itt, a feketében.
Vatelin benned a gyász.
A hibákat restauráljuk, vagy
központi jelentőséget tulajdonítunk nekik.
Melléfogásból katedrálist.
Átlátszó székeket vásárolsz a teraszra,
hogy ne vegyék el a kilátást.
---
A gyerekek körülvettek,
tapogattak és szagolgattak,
mint Gullivert a törpék.
A legvisszahúzódóbb kisfiú egy
műanyag késsel támadt rám,
a máskor legrosszcsontabb
egy matrac mögé bújt előlem.
Egy kislány csókolózást akart
a kezembe nyomott babával.
Hamar eljöttem.
Az ajtóban még volt időm megirigyelni,
hogy alváshoz készülődnek a lesötétített,
nagy teremben.
---
egy szeplős váll
ébren is az álomigézetével hat
de álomban sem hagy teret annak
amit az álom tere lehetővé tenne
egy szeplős váll
álomban is az ébrenlét önuralmára int
---
az ebédlőben üresen maradt helyedre
betolták a szomszéd asztalt
de búcsúzás előtt már késő volt barátkozni
mintha ravatalon feküdnél, mondtad
amikor bejöttél a szállodaszobába
---
a szemüvegtok, mint egy kis koporsó
az apró szemfedéllel tisztára törölt látás
csoda-e, ha sötét
a várakozási időn túlnyúló szünet
kimozdít, beszippant magába
a fekete lyuk egy nap méretű csillagot is
vékony anyagsugarakra csíkoz
mint egy iratmegsemmisítő
a sötétben valaki elejti vezérfonalát
– a díj befizetése után –
megfelelőnek találtak.
Hazafele gyalog,
a lökhárítókon megcsillanó fényben.
Szamárvezetőm a szurokcsík, amely
összeforraszt két aszfaltsávot,
jobb és bal irányt.
Álmodozni egy üres és egyenes úttestről,
amelyen sem sebességet váltani,
sem előzni nem kell.
Elnézni a kockákra nyírt bokrok fölött,
és elkezdeni félni azoktól,
akiket szeretek.
---
Fájdalomból vagyunk és örömből vagyunk,
mi, fájdalomokozók, örömokozók.
Holott telítődöttek,
holott telhetetlenek.
Nem ismerünk lehetetlent,
csak lehetségest.
Vékony falú, törékeny kis labdák
pattognak kifeszített hálók fölött.
---
a lökhárítókon megcsillanó fényben.
Szamárvezetőm a szurokcsík, amely
összeforraszt két aszfaltsávot,
jobb és bal irányt.
Álmodozni egy üres és egyenes úttestről,
amelyen sem sebességet váltani,
sem előzni nem kell.
Elnézni a kockákra nyírt bokrok fölött,
és elkezdeni félni azoktól,
akiket szeretek.
---
Fájdalomból vagyunk és örömből vagyunk,
mi, fájdalomokozók, örömokozók.
Holott telítődöttek,
holott telhetetlenek.
Nem ismerünk lehetetlent,
csak lehetségest.
Vékony falú, törékeny kis labdák
pattognak kifeszített hálók fölött.
---
Leszállni a sötétben,
és az esőtől fényes síneken átlépve
azt mondani: „édesem”.
Aztán elvéteni a kulcsot.
Hány birtok nélküli otthon.
---
Az öntudattal rendelkező anyag
a teremtést megsemmisítésként éli meg.
Elvesztettem tartományaim.
De milyen képek tetszettek neked?
Egy nyári virágcsokor,
egy hermelinbundás képkeret,
sakktáblamező alatt rejtező arc.
Egy holdbéli táj
szénnel eltömített pórusaiban tükröződsz.
Leginkább itt, a feketében.
Vatelin benned a gyász.
A hibákat restauráljuk, vagy
központi jelentőséget tulajdonítunk nekik.
Melléfogásból katedrálist.
Átlátszó székeket vásárolsz a teraszra,
hogy ne vegyék el a kilátást.
---
A gyerekek körülvettek,
tapogattak és szagolgattak,
mint Gullivert a törpék.
A legvisszahúzódóbb kisfiú egy
műanyag késsel támadt rám,
a máskor legrosszcsontabb
egy matrac mögé bújt előlem.
Egy kislány csókolózást akart
a kezembe nyomott babával.
Hamar eljöttem.
Az ajtóban még volt időm megirigyelni,
hogy alváshoz készülődnek a lesötétített,
nagy teremben.
---
egy szeplős váll
ébren is az álomigézetével hat
de álomban sem hagy teret annak
amit az álom tere lehetővé tenne
egy szeplős váll
álomban is az ébrenlét önuralmára int
---
az ebédlőben üresen maradt helyedre
betolták a szomszéd asztalt
de búcsúzás előtt már késő volt barátkozni
mintha ravatalon feküdnél, mondtad
amikor bejöttél a szállodaszobába
---
a szemüvegtok, mint egy kis koporsó
az apró szemfedéllel tisztára törölt látás
csoda-e, ha sötét
a várakozási időn túlnyúló szünet
kimozdít, beszippant magába
a fekete lyuk egy nap méretű csillagot is
vékony anyagsugarakra csíkoz
mint egy iratmegsemmisítő
a sötétben valaki elejti vezérfonalát
„(…) Átlátszó, tiszta légkörben képünk
gyakran megfejthetetlen chaos, míg ellen-
ben a pára érthetővé teszi (…)”
áll egy elavultnak minősített kézikönyvben
egy terasz fölött
friss hajtásokon dolgoznak a gesztenyefák
innen indul a temetői járat
egy rossz könyvben próbálok elmerülni
valaki leszólít, és két mondat után
azt kérdi, mit tudok rólad
---
Azt hiszed, hogy közöd van a madarakhoz,
miközben olyan vagy, mint egy levegőbe
repített ház. Szárnyak helyét tapogatod, és
úgy érzed, tollasodsz te magad is, pedig
csak az ablakaidon kifittyenő függönyök
seprik a falat. Milyen szomorú ez. De te
boldog vagy: a teljes talajvesztést a lebegés
lámpalázának érzed, és felkészülve a földdel
való ünnepélyes találkozásra, becsapódsz.
---
amikor azt a szép, szúrágta ágat
amit olyan hosszan hordoztam magammal
mintha meg akartam volna tartani
a hegytetőn elhajítottam
én lepődtem meg jobban
láttam, hogy te érted
máshol, más időben
a két településközti földúton
egyszer csak félni kezdtél
erőt vett rajtad valami irreális
és arra kértél, énekeljek valamit
azóta is azon gondolkodom, hogy mit
---
Valaki egy szál rózsával csapkodott,
tüskéi alatt lyukacsossá váltam.
Odakint sötét volt, a szélről
akkor írta jegyzeteit a meteorológiai állomás.
Nem tudtam, hányadán állunk –
álmomban is csak a kulcsért fordultál vissza,
és nem azért, hogy velem élj.
---
Tévelygő a saját ágyában.
Otthon, ahol egy
könyökhajlat és egy lépcsőforduló
egyazon elven működik.
A kettős élet zilálttá teszi, mint egy játékfüggőt.
Egy ideje lesötétített szobákban,
hogy ne lássa, amikor odakint
rombolást végez a fény.
És bármit mondana:
titkolózik.
---
az okos fiú megőrült
a gyönge szót elkiabálták
a játszótérre ráesteledett
a szabad prédát birtokba vették
mire ráébredtek, igazat szólt
őrülete szabadulásának záloga volt
tér és időkijátszhatatlannak
a riadalomtartósnak bizonyult
de elaltatni maguk késő
világosan látni túl sötét volt már
---
mi akarsz lenni, kislányom?
asztal ––
terítsenek meg és nyújtsák ki alattam a lábukat
aztán valamit döntsenek fel rajtam véletlenül
gyakran megfejthetetlen chaos, míg ellen-
ben a pára érthetővé teszi (…)”
áll egy elavultnak minősített kézikönyvben
egy terasz fölött
friss hajtásokon dolgoznak a gesztenyefák
innen indul a temetői járat
egy rossz könyvben próbálok elmerülni
valaki leszólít, és két mondat után
azt kérdi, mit tudok rólad
---
Azt hiszed, hogy közöd van a madarakhoz,
miközben olyan vagy, mint egy levegőbe
repített ház. Szárnyak helyét tapogatod, és
úgy érzed, tollasodsz te magad is, pedig
csak az ablakaidon kifittyenő függönyök
seprik a falat. Milyen szomorú ez. De te
boldog vagy: a teljes talajvesztést a lebegés
lámpalázának érzed, és felkészülve a földdel
való ünnepélyes találkozásra, becsapódsz.
---
amikor azt a szép, szúrágta ágat
amit olyan hosszan hordoztam magammal
mintha meg akartam volna tartani
a hegytetőn elhajítottam
én lepődtem meg jobban
láttam, hogy te érted
máshol, más időben
a két településközti földúton
egyszer csak félni kezdtél
erőt vett rajtad valami irreális
és arra kértél, énekeljek valamit
azóta is azon gondolkodom, hogy mit
---
Valaki egy szál rózsával csapkodott,
tüskéi alatt lyukacsossá váltam.
Odakint sötét volt, a szélről
akkor írta jegyzeteit a meteorológiai állomás.
Nem tudtam, hányadán állunk –
álmomban is csak a kulcsért fordultál vissza,
és nem azért, hogy velem élj.
---
Tévelygő a saját ágyában.
Otthon, ahol egy
könyökhajlat és egy lépcsőforduló
egyazon elven működik.
A kettős élet zilálttá teszi, mint egy játékfüggőt.
Egy ideje lesötétített szobákban,
hogy ne lássa, amikor odakint
rombolást végez a fény.
És bármit mondana:
titkolózik.
---
az okos fiú megőrült
a gyönge szót elkiabálták
a játszótérre ráesteledett
a szabad prédát birtokba vették
mire ráébredtek, igazat szólt
őrülete szabadulásának záloga volt
tér és időkijátszhatatlannak
a riadalomtartósnak bizonyult
de elaltatni maguk késő
világosan látni túl sötét volt már
---
mi akarsz lenni, kislányom?
asztal ––
terítsenek meg és nyújtsák ki alattam a lábukat
aztán valamit döntsenek fel rajtam véletlenül
Láng Orsolya (1987-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése