Szöllősi Mátyás: Lélekzet
Mondd, mire eszméltél aznap reggel.
Milyen volt az első lélegzetvétel. Milyen volt leküzdeni a sírást,
pedig valakit eltemettél a téllel. Milyen volt idegennek lenni.
Milyen volt belépni a kádba. Milyen volt a víz érintése.
Hogy azt hitted, senki, de tényleg senki se láthat. Milyen volt a hőség,
s hogy izzadsz a forró víz után. Milyen volt az arcod a tükörben.
Milyen volt egyedül, félni tán. Milyen volt öltözködni. Hogy valami
a testedhez ér. Érezni, lüktet a halántékod. Ahogy az arcod elönti a vér.
Milyen volt a lakás csöndje. Hogy a szomszéd nénitől semmi sem
szivárog át, aki minden egyes éjjel csak a délelőtti misére vár.
Milyen volt a kulcs zörgése. Zavart-e a hőség odakint.
Gyalog menni egy kilométeren át. Hogy a szembejövők
végigmértek mind. Milyen volt szépnek lenni. Egyszerűnek.
Terhet hordozni legbelül. Milyen volt könnyes szemmel elvonulni,
majd a sötétben énekelni felhőtlenül. Milyen volt arcot mosni.
Mutatkozni megint. Milyen volt enni, mert muszáj. Milyen volt kinevetni
a kínt. Milyen volt elindulni, a sok beton közt, a város zajában.
Milyen volt hazafelé menni, ahol lehet, hogy csak magány van.
Milyen volt megérkezni. Leülni az ágyra. Megérezni egy illatot.
Nemet mondani egy vágynak. Milyen volt bámulni a falat.
Hosszasan zokogni, úgy igazán. Milyen volt a düh. Szidni az időt,
hogy múlna már. Milyen volt talpra állni. Azt mondani, jól vagyok.
Ruhát váltani. Finoman sminkelni. Szétszórni mindent, mert most
úgy a jobb. Elindulni ismét, abban a piros kabátban. Belépni a helyre.
A pulthoz állni – látszólag vidáman. Milyen volt rám nézni először.
Milyen volt a pillantásom. Miért engedted éreznem, hogy vágysz rá,
valaki lásson. Milyen volt az első mondatom. Milyen volt a nevetésem.
Milyen volt a hangom. Mikor először a szemedbe néztem.
Milyen volt zavarba esni. Mégis mosolyogni rám. Milyen volt hazafelé
az izgalom, hogy kereslek-e egyáltalán. Milyen volt gondolkodni rólam.
Miféle hőség volt, ami átjárt ott belül, mikor felvillant
az első szó tőlem, neked, és már nem voltál egyedül.
Milyen volt az első lélegzetvétel. Milyen volt leküzdeni a sírást,
pedig valakit eltemettél a téllel. Milyen volt idegennek lenni.
Milyen volt belépni a kádba. Milyen volt a víz érintése.
Hogy azt hitted, senki, de tényleg senki se láthat. Milyen volt a hőség,
s hogy izzadsz a forró víz után. Milyen volt az arcod a tükörben.
Milyen volt egyedül, félni tán. Milyen volt öltözködni. Hogy valami
a testedhez ér. Érezni, lüktet a halántékod. Ahogy az arcod elönti a vér.
Milyen volt a lakás csöndje. Hogy a szomszéd nénitől semmi sem
szivárog át, aki minden egyes éjjel csak a délelőtti misére vár.
Milyen volt a kulcs zörgése. Zavart-e a hőség odakint.
Gyalog menni egy kilométeren át. Hogy a szembejövők
végigmértek mind. Milyen volt szépnek lenni. Egyszerűnek.
Terhet hordozni legbelül. Milyen volt könnyes szemmel elvonulni,
majd a sötétben énekelni felhőtlenül. Milyen volt arcot mosni.
Mutatkozni megint. Milyen volt enni, mert muszáj. Milyen volt kinevetni
a kínt. Milyen volt elindulni, a sok beton közt, a város zajában.
Milyen volt hazafelé menni, ahol lehet, hogy csak magány van.
Milyen volt megérkezni. Leülni az ágyra. Megérezni egy illatot.
Nemet mondani egy vágynak. Milyen volt bámulni a falat.
Hosszasan zokogni, úgy igazán. Milyen volt a düh. Szidni az időt,
hogy múlna már. Milyen volt talpra állni. Azt mondani, jól vagyok.
Ruhát váltani. Finoman sminkelni. Szétszórni mindent, mert most
úgy a jobb. Elindulni ismét, abban a piros kabátban. Belépni a helyre.
A pulthoz állni – látszólag vidáman. Milyen volt rám nézni először.
Milyen volt a pillantásom. Miért engedted éreznem, hogy vágysz rá,
valaki lásson. Milyen volt az első mondatom. Milyen volt a nevetésem.
Milyen volt a hangom. Mikor először a szemedbe néztem.
Milyen volt zavarba esni. Mégis mosolyogni rám. Milyen volt hazafelé
az izgalom, hogy kereslek-e egyáltalán. Milyen volt gondolkodni rólam.
Miféle hőség volt, ami átjárt ott belül, mikor felvillant
az első szó tőlem, neked, és már nem voltál egyedül.
Szöllősi Mátyás (1984-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése