Hecker Héla: Változatok egy témára

I.

Te szavakkal felelsz ott, ahol én bővített mondatokhoz szoktam.
Nem látod, ahogy árnyak sétálnak át az úton, ahogy
a lámpafényben testük rávetődik a házfalakra.
Az eső kopogása füledben eltévedt morzejel,
pedig én hallom, ahogy ablakunkon bebocsátást kér
egy üzenet. Szellőztetni kezdek ilyenkor, te mindent
gondosan visszazársz – megőrültél? elázunk! –, és dühöngsz,
amiért sírok kimeríthetetlen szegénységünk fölött.
Mégis: mi voltunk azok, akik egymást a szédüléstől
visszatartva álltunk a tenger előtt, és reszkettünk.

II.

A hajad, igen, a hajad volt, amiért megszerettelek,
emlékszem, ahogy beleragadt a lámpafény, és képtelen
volt szabadulni többet – ahogy én is.
Azóta új a frizurád, színe is, a fény másik égtájra
költözött. Nem értem, miért gondoltam: veled egyetlen
reggel sem kapcsolom be majd a rádiót. Ilyen egyszerű,
látod: idegenek költöztek beléd és belém. Az útról is kiderült,
nem hamvas barack, de göcsörtös krumpli.
Mégis: tenyerem arcodhoz kopott.