Szöllősi Mátyás: Állapotok – negyvenöt töredék

5.
Indignatio

Az rossz volna, ha csendben kéne ülni.
Ha minden terv vagy indulat
csupán beszűkült hunyorgás maradna.

Az egyedüllét nem kívánt, de megszokott
vedlése, korrodálódott malasztja
azonban összeszorít legbelül, és
baráti társaságban is szavak
kényszere, mi árnyékként rád vetül.
Merthogy csak magyarázkodni ne kelljen.
A kényszer szimplán indulatra ébreszt,
ahogy az emléktöredékek újra,
már szinte terrort indítva érnek
utol.

Szemed okádja vissza minden éved,
szavakká rogyva, pár érthető érvre
omlasz s a felnagyítás nem segít
a nagyon is baráti figyelemnek.
Az újra-felidézett múlt pedig
káprázat nélkül illik be jelennek.
Az asztal kínos társasága rémiszt.
Vagy te magad vagy kínos? – nem tudod.
Ülsz. Gomolyogsz, tévelyegsz. Mégis
magabiztos arc csak neked jutott.
Ez tiszta sor: a megnyugvás nem ünnep.
Csak minden visszaáll a régi rendbe.
Egy hajnalban téblábolsz egyedül, és
nincsen, aki helyetted hazavinne.

Szöllősi Mátyás (1984-)