Nyirán Ferenc: Egészet üt
Nem kell mindig nagyot mondani a versben,
tépni az inget, fellármázni az Istent.
Elég ülni a szoba sarkában, csendben,
egyedül akár, onnan nézni a Mindent.
És nem kell senki kezét fogni ilyenkor,
ha elment már, vagy így, vagy úgy, hát hadd menjen.
Tűnődve belátni, ez most egy ilyen kor,
ha fáj sem sírva vádolni sorsot fennen.
Tenni a tűzre, nézni lobogó lángot,
kipirosult arccal bámulni kályhába,
piszkálni vassal a parazsat, a táncot
nézni a falon, ahogy árnyékod járja.
Letenni piszkavasat a fém tálcára,
fogni takarót, fotelban szunnyadni el –
Ébredni fázósan hajnali lármára,
hallgatni, hogy az utcán épp vihar perel.
Eső hadd verje kinn széked a balkonon,
falióra itt benn felet, egészet üt.
Kopogjon csak zápor az ablakbádogon –
zuhanj az ágyra, ahol a kedves feküdt.
tépni az inget, fellármázni az Istent.
Elég ülni a szoba sarkában, csendben,
egyedül akár, onnan nézni a Mindent.
És nem kell senki kezét fogni ilyenkor,
ha elment már, vagy így, vagy úgy, hát hadd menjen.
Tűnődve belátni, ez most egy ilyen kor,
ha fáj sem sírva vádolni sorsot fennen.
Tenni a tűzre, nézni lobogó lángot,
kipirosult arccal bámulni kályhába,
piszkálni vassal a parazsat, a táncot
nézni a falon, ahogy árnyékod járja.
Letenni piszkavasat a fém tálcára,
fogni takarót, fotelban szunnyadni el –
Ébredni fázósan hajnali lármára,
hallgatni, hogy az utcán épp vihar perel.
Eső hadd verje kinn széked a balkonon,
falióra itt benn felet, egészet üt.
Kopogjon csak zápor az ablakbádogon –
zuhanj az ágyra, ahol a kedves feküdt.
Nyirán Ferenc (1951-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése