Petőcz András: Beszélgetéseim Istennel

hallgatom a hallgatásod, ahogy nem mondasz semmit,
valamiféle úton megyek, és betakar a csönded, ahogy
betakar a sötétség is, talán beszédes mindez, nem is merek
meg sem is szólalni, visszabeszélni nem szabad

ha megszólalnék, fekete koboldok jönnének ellenem,
így is vissza-visszanézek, ahogy járom az éjjelt,
mindenütt különös, nem e világi alakokat látok,
torkomban érzem fenyegetésük

csak ennyit tudok, hogy nem beszélek vissza, mert
nincsenek érveim kimondatlan szavaidra, nincsenek
ellenérveim, nem is gondolhatom azt, hogy netán
nincsen igazad, valahogy mindig igazad van

elképzelem mindazt, ami vagy, néha látom az arcod,
vagy éppen látni vélem, de tudom, hogy nem látok
semmit, mégiscsak aszerint lépek, ahogy szerinted
lépnem kellene, mindenben a csönded vezet

füves legelőkön nyugtatgatsz engem, különös
vizekhez terelgetsz engem, mégis, látod, nincsen
nyugovásom, nincsen megpihenésem, mondom,
űzött vad bennem minden gondolat

és mégsem lehet másképp, újból és újból hallgatom
a hallgatásod, ahogy nem mondasz semmit, valami
úton megyek, és betakar ez a csönd, nem merek
megszólalni, visszabeszélni nem szabad

Petőcz András (1959-)