Fecske Csaba: Üres házban

betöri a hold az ablakot
álmodat fölitta az éjszaka
mintha már nem tudnád ki lakott
itt elbódít a hiány különös szaga

egérsurranású riadt kis neszek
a visszajáró évek hangjai
másnaposság és sírás fojtogat
az emlékezet eddig mindig neked

kedvezett az álló óra a falon
sohát és örökkét egyszerre mutat
a matt bútorokon kövér por ül
arcokat tekinteteket emészt a vak

tükör a sarokban pókháló parókája
a semminek kavicsként hull eléd
a következő pillanat értelmeznéd
a csöndet de ez csontig ható némaság

ehhez csak te tartozol senki más
légy zúg el füled mellett kedves hang
ez most neked a dohos levegőt amit
beszívtál ne őrizgesd kilélegezheted

Fecske Csaba (1948-)