Fekete Vince: Partitúra

A pillanat, amikor a zűrzavar beléjük szivárog. Hány
éjszaka riadtak fel így, látták magukat szemben az
ürességgel, ahogy a szavakat keresgélik. És mindig
ugyanaz a forgatókönyv, az eltérő részletek ellenére.
A lépteik hangja az éjszakai járdán, kopogón, ahogy
viszi el őket éppen. A titkok súlya, a szenvedélyek

kitörései. Egy örökre letűntnek nyilvánított múlt,
kérdések és bizonytalanságok, illúziók stb. Hogy
aztán lassan egy egész világ emelkedjen köztük,
amelyről sokáig nem tudtak semmit, de amely
betöltötte gondolataikat. Nem voltak szavaik még,
igenjeik, csak nemek voltak, csak a csendeket közölték –
és ez a hallgatás majdnem széttépte mindenüket.

Távol kerülni, zárójelbe tenni ezt a látszólagos
olajozottságot! Megszabadulni a konvencióktól,
amelyek úgy szabályozták életüket, mint partitúra
a zenét. Felejteni azt az életet. Maradjon félben csak,
mint függőben hagyott történet, befejezetlen regény.


Fekete Vince (1965-)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ornella Fiorini: Lányomnak

Závada Péter: Bontás

Wass Albert: Tél