Juhász Tibor: Vallomás
Én vagyok az, aki ott állt
az ajtó előtt és csak nézte
a kilincset. Talán biztos fogást
keresett rajta, hogy ne történjen
meg, amiről nem is tudhatott,
a sarokvasak nevetése,
amiről mindig egy későn
fékező vonat végzetessége
jutott az eszembe.
Saját kezemet fogtam vissza
tested előtt is. Egy lehetőségre
gondoltam, hogy más lehet
minden, a boldogságnak
semmi köze nincs a sínekhez,
csak annak van, amit csináltunk,
azoknak a túlsúlyos éveknek,
melyek nem tudtak elég gyorsnak
vagy merésznek lenni,
hogy megmentsék magukat.
És megállni sem tudtam,
amikor rájöttem, hogy legmélyebb
sóhajtásaidat elfeledtem
és az enyémeket mindig az okozta,
ha tudtam a végét.
Ha az utcán már nem emlékeztem
az ajtóra, ami fehér lapjával
maga volt a bizonytalanság
és egy kicsit saját magam is,
az összes gyávasággal és bátorsággal,
mi meghatározza a jövőt.
az ajtó előtt és csak nézte
a kilincset. Talán biztos fogást
keresett rajta, hogy ne történjen
meg, amiről nem is tudhatott,
a sarokvasak nevetése,
amiről mindig egy későn
fékező vonat végzetessége
jutott az eszembe.
Saját kezemet fogtam vissza
tested előtt is. Egy lehetőségre
gondoltam, hogy más lehet
minden, a boldogságnak
semmi köze nincs a sínekhez,
csak annak van, amit csináltunk,
azoknak a túlsúlyos éveknek,
melyek nem tudtak elég gyorsnak
vagy merésznek lenni,
hogy megmentsék magukat.
És megállni sem tudtam,
amikor rájöttem, hogy legmélyebb
sóhajtásaidat elfeledtem
és az enyémeket mindig az okozta,
ha tudtam a végét.
Ha az utcán már nem emlékeztem
az ajtóra, ami fehér lapjával
maga volt a bizonytalanság
és egy kicsit saját magam is,
az összes gyávasággal és bátorsággal,
mi meghatározza a jövőt.
Juhász Tibor (1992-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése