Szabó T. Anna: Három őszi sanzon

1.
A vizet nézd, a felhős őszi-kék ég
alatt a meg-megborzongó vizet,
a hulló levél puha érintését
a szélborzolta fényes felszínen,

a markolászó száraz fehér ágat,
a tükörkép-gallyak mintázatát,
a hideg szélnek vetkeződő fákat,
a tusfekete törzs vad vágatát,

ahogy megszüli és kioltja egymást
az erőszak és az erotika,
és készségesen aláhullik minden
ha egyszer úgyis el kell múlnia,

ahogy az eső le-lecsap a tóra,
ahogy a felszín megint kisimul,
és éles kép jön pasztell vízióra,
és szárnyas mag száll míg a lomb lehull,

a vizet nézd hogy egy lehess a vízzel,
hogy ne tested, csak szemed által élj,
és menni tudj, ha túli hívás hív el,
hogy hunyd le, hunyj ki - szállj, ne félj! Ne félj.

2.
Kénsárga, légsárga, zöldsárga, rőtsárga,
holtsárga, késsárga, szélsárga, félsárga,
repkénytől, zöld fűtől felfűtött holtsárga,
ősz gyilkos szépsége, tél gyilkos jósága,
fénysárga, létsárga, sársárga, porsárga.

3.
Levegőt vesz, elindul,
mi várja a falon túl?
Vajon végre felindul?
Holtpontjáról kilendül?

Lépked-lépked hallgatag,
ég alatt és fák alatt,
avar várja, zörgeteg,
lejtőn sziklagörgeteg.

Tüdejébe fér az ég,
annyi csak, mi épp elég,
orrba szag és szembe kép,
izmokba a messzeség.

Lép-lép, ballag, mendegél,
énekel csak, nem beszél,
tudja, minden végetér,
s nem várja a véget: él.

Szabó T. Anna (1972-)