Visky András: Nem rejtőzhetem
a zuhanó hópelyhek fényszórói végigpásztázzák
a házat, a szobát, az íróasztalt; egyenként a
rezzenetlen arccal szunnyadó betüket, sehova nem
rejtőzhetem, kitakarnak a gomolygó alanyi mondatok,
a nagy megtartó szimbólumokat leírni fáradt vagyok,
fáradt vagyok víg ditirambusokat és daktilusokat
kikopogni a lélek ajtaján, fáradt vagyok leírni: én,
s te, aki olvasod, önmagadat értsd alatta, a madarakat,
a füveket, a fákat, a csörgősipkás rovarokat és
galambokat az erkély párkányán, a könyvek behavazott
csatamezőin kiegyenesített kaszával összesereglett
betüket, fáradt vagyok végignézni magamban a vers
kámikázé akcióit, fáradt vagyok a mértéktartó
iróniára, aláhulló hajad alatt vacogok, kedvesem,
szemembe tűznek a zuhanó hópelyhek fényszórói, most
minden csak önmagát jelenti a versben, hó: hó,
ablak: ablak, fa: fa, fű: fű, fénylő arccal alvó
ólombetük elpattant véredényei
a házat, a szobát, az íróasztalt; egyenként a
rezzenetlen arccal szunnyadó betüket, sehova nem
rejtőzhetem, kitakarnak a gomolygó alanyi mondatok,
a nagy megtartó szimbólumokat leírni fáradt vagyok,
fáradt vagyok víg ditirambusokat és daktilusokat
kikopogni a lélek ajtaján, fáradt vagyok leírni: én,
s te, aki olvasod, önmagadat értsd alatta, a madarakat,
a füveket, a fákat, a csörgősipkás rovarokat és
galambokat az erkély párkányán, a könyvek behavazott
csatamezőin kiegyenesített kaszával összesereglett
betüket, fáradt vagyok végignézni magamban a vers
kámikázé akcióit, fáradt vagyok a mértéktartó
iróniára, aláhulló hajad alatt vacogok, kedvesem,
szemembe tűznek a zuhanó hópelyhek fényszórói, most
minden csak önmagát jelenti a versben, hó: hó,
ablak: ablak, fa: fa, fű: fű, fénylő arccal alvó
ólombetük elpattant véredényei
Visky András (1957-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése