Petri György: A végén

“Szótlanul nézlek és nem érzek semmit,
várok most is, mint annyi éven át,
lassu órák a maradékot mentik,
de már nem vagy egy te és a világ.

Még te pillantasz rám a röpke fényből,
még te áramlasz át az utakon,
ihatunk bort és kedvet egy edényből,
de már nem terád ébred tudatom.

Velem kering egy száguldó közösség,
s nem törvényem, mi tőle idegen,
tiltakozik a szív is, hogy lekössék,
nem nyugodhatok álomérdeken.

Mint széditő magasból megrugott kő
zuhanok tiszta céljaim felé,
riadni, félni, tiltakozni meddő,
a szó enyém, erőm az életé.

Szeretlek akaratlan akarattal,
kényszereimben te voltál a szép,
csupa szerelem, csupa csillogás, dal,
már hiányommal hadd legyek tiéd.”

Petri György (1943-2000)