Zápor György: Gravitáció

én is görbítem a teret,
már, ahogyan nekem lehet,
vagy adatott, tudja fene,
miként mondják.
itt ülök a görbeségben,
ám ha felállok és elugrom,
a Föld követ.
így szoktunk eljutni a pékig,
a Föld meg én.
ha odaérünk, bemegyek
és ha van,
zsemlét veszek, jó néhányat,
az eladólány mosolyog,
rajtam zavar,
mutatom a Földdel jöttem.
de jó!, - mondja. érinthetem?
hát, persze!
de sosincs mersze,
én meg félszegen kibotorkálok.
a Föld követ.
így szoktunk továbbmenni,
a Föld, meg én.
zsemlézem, neki is adok,
de a galamboknak hagyja,
hát leülök egy padra,
a lábamhoz hever,
és nézzük, ahogy a sok madár legel
vagy csiperészik,
tudja fene,
miként mondják.
és várunk, tán a lány a péknél,
egyszer bezárja a boltot,
megkeres szemével, elindul,
és átlépi az eseményhorizontot.

Zápor György (1970-2010)