Ágai Ágnes: Átváltozások

Tegnap szerteágaztam. Szerte.
Voltam hangfoszlány,
                        mely óvatlanul a fülbe mászik,
és ott éteri dallammá magaslik.
Voltam faág,
                        dús, ernyős lombozattal,
gyökeret eresztettem a földben, széttárt
ujjakkal kapaszkodtam, ráhálóztam magam,
és befontam.
Voltam illat,
                        kesernyés, finom, tovaszálló,
szipákoló orrok gyönyöre, eloszlottam a légben,
keveredtem holmi közönséges szagokkal,
és senki nem ismerte fel hajdani énem.

Voltam becéző szó,
                        puha, odabújó, sustorgó simogatás,
a nyelv játéka, perdülő tánca, ritmusa, íze.
Voltam csapadéknak nevezett lé,
                        pihe formájú hó, darává lazult nedvesség,
majd esőbe fordultam, ráhullottam a házak tetejére,
az utak hátára, és tocsogóvá tettem a földet.

Voltam jármű,
                        nehézkes testű, lihegő, fujtató
fémállat, melyet betuszkolnak az ól-garázsba,
miután gyomrát teletöltötték folyadékkal.

Voltam ember formájú ember,
                        aki önmagával bíbelődik,
titkokat fejt, műveleteket végez, szeret- és kezik,
faggatja a világot, amiről azt hiszi, számára készült,
és feleletet keres a szénakazalban.

Ágai Ágnes (1932-)