Fecske Csaba: Ha már nem vagy itt

a hegyre fel gyalogút siet
de célját ha van nem éri el
két hattyú negatívja a retinán
mintha így volna rendjén
köd ereszkedik a tó szemére

téged kereslek s magamba ütközöm
az elveszett napot hozom
tudván fölösleges az igyekezetem
érvek fontoskodása nem érdekel
árnyék szomorkodik egy padon
sóhaj célba még sose ért

két szív közé szorult a nyár
a platánlevelekből már lopakodik a zöld
gazdáikat keresik a tavalyi lábnyomok
arcoddal repült el egy madár
befagyott az idő mióta nem vagy itt
ugyanaz minden csak a hiányod változik

Ha már nem vagy itt 2.

hattyú csillogó néma fehére
a piszkosszürke víz szinén
fönt az ismerős hegy énekel
de a hangig már nem érek el
mintha itt se lennék köd
ereszkedik a tó szemére

saját magamba ütközök
amint az elveszett napot hozom
kinek kényszeredetten dolgozom
Isten fontoskodása nem érdekel
árnyék szomorkodik egy padon
sóhaj még célba sose ért
ha szenvednél is csak magadért

két szív közé szorult nyár
száz év magány –
pohár sör lángos cigarettafüst
szétesett részletek a fiú és a lány
arcát mint szélvédőre tapadt
falevelet viszi szemén egy madár
így vagy úgy a fű a lomb a helyszín
dolgozik akkor is ha már nem vagy itt

Fecske Csaba (1948-)