Hegyi Botos Attila: Széllépcsők
(Himnusz Aioloszhoz)
Semmi és senki nem tör rá,
időnként egy-egy baráti levél érkezik.
Kívülről nézve mintha nem történne semmi.
Jóllehet idebenn, amint minden időzés,
ez is érzékeny várakozás.
Mely történésre, még nem tudható.
Nem köti semmi,
nem vár semmire – tekintete szabad.
Háta mögött a ház
enyhe őszi fényeknek, levegőnek
kitárt ajtaja.
Voltaképp ennél is több.
Szabadon jár-kél, átfúj rajta a szél,
most épp bambuszharanggal,
krizantémszirommal.
Merthogy háza sincs és ajtaja sincs.
Végképp nem magának maga.
Csak ez. Ez a kobaltkék szellősség.
Ez a névtelen, ez az oszthatatlan.
Ez a mindenben érintett,
ez a mindentől érintetlen pillanat.
Semmi és senki nem tör rá,
időnként egy-egy baráti levél érkezik.
Kívülről nézve mintha nem történne semmi.
Jóllehet idebenn, amint minden időzés,
ez is érzékeny várakozás.
Mely történésre, még nem tudható.
Nem köti semmi,
nem vár semmire – tekintete szabad.
Háta mögött a ház
enyhe őszi fényeknek, levegőnek
kitárt ajtaja.
Voltaképp ennél is több.
Szabadon jár-kél, átfúj rajta a szél,
most épp bambuszharanggal,
krizantémszirommal.
Merthogy háza sincs és ajtaja sincs.
Végképp nem magának maga.
Csak ez. Ez a kobaltkék szellősség.
Ez a névtelen, ez az oszthatatlan.
Ez a mindenben érintett,
ez a mindentől érintetlen pillanat.
Hegyi Botos Attila (1970-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése