Jánosházy György: Jó ilyenkor...
Akárha érzékeny festő ecsetje
pingálta volna, oly szép és finom
a fáradt táj, bágyadt virágszirom,
a sunyító, halvány árnyak keletre,
a halkuló színorgia, a kékek
s a pirosak, e késő alkonyat,
egy csitrin a lángszínű hajfonat,
portyázó nőkön csábító nyakékek.
Jó most e színes félhomályban úszni,
jó lustán zsibbadt tagjaidra húzni
az égbolt selymes, lanyha takaróját.
Jó ilyekor a fecskék és a gólyák
varázsos útján messze-messze menni,
hol bíbor köntöst ad reád a Semmi.
pingálta volna, oly szép és finom
a fáradt táj, bágyadt virágszirom,
a sunyító, halvány árnyak keletre,
a halkuló színorgia, a kékek
s a pirosak, e késő alkonyat,
egy csitrin a lángszínű hajfonat,
portyázó nőkön csábító nyakékek.
Jó most e színes félhomályban úszni,
jó lustán zsibbadt tagjaidra húzni
az égbolt selymes, lanyha takaróját.
Jó ilyekor a fecskék és a gólyák
varázsos útján messze-messze menni,
hol bíbor köntöst ad reád a Semmi.
Jánosházy György (1922-2015)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése