Simek Valéria: Mikor
Mikor a kéz vonakodott
lenyomni ezt a kilincset.
Mikor fáradt visszhangra
lelt kopogásom, mikor
fény csorgott izzó arcodra.
Mikor viharfelhők tornyosultak
föléd a rekkenő nyári melegben.
Mikor az alkony pírján
keresztül estharmat hullt
kötényedbe. Mikor felemelted
hangod az engedelmességre.
Mikor hozzád vittem terhem,
és sírva lepakoltam.
Mikor beteg voltál és
kiszolgáltatott. Örökké
vártál valamilyen feleletre.
Megtöltötted eleven tartalommal
a tárgyaid, életre keltek körülötted.
Cinkosi bizalmassággal osztottad
szét az életed. Az ősz járt a kertedben,
majd egy napra visszatévedt a nyár, és
utolsó dühével lobog, mint egy
gyújtogató.
lenyomni ezt a kilincset.
Mikor fáradt visszhangra
lelt kopogásom, mikor
fény csorgott izzó arcodra.
Mikor viharfelhők tornyosultak
föléd a rekkenő nyári melegben.
Mikor az alkony pírján
keresztül estharmat hullt
kötényedbe. Mikor felemelted
hangod az engedelmességre.
Mikor hozzád vittem terhem,
és sírva lepakoltam.
Mikor beteg voltál és
kiszolgáltatott. Örökké
vártál valamilyen feleletre.
Megtöltötted eleven tartalommal
a tárgyaid, életre keltek körülötted.
Cinkosi bizalmassággal osztottad
szét az életed. Az ősz járt a kertedben,
majd egy napra visszatévedt a nyár, és
utolsó dühével lobog, mint egy
gyújtogató.
Simek Valéria (1953-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése