Zirig Árpád: Visszafelé élem...
Nézd, e versben toporog a sötét,
fagyos ujjakkal motoz november szele.
A folyó partján madárraj rikolt,
vadat riaszt a fák megdermedt levele.
Az égen a habfüggönyök puhán lebegnek,
locsog, pusmog a víz. Kopasz bokrok csöndben,
mint megvert seregek vesztes csata után,
összeborulva várnak a fázós völgyben.
A fénytelen levegőben lenge bánat.
Kiáltok. Az árnyak nem felelnek vissza.
Pereg a némafilm-forgatás,
bolyongok a tájban, fáradt statiszta.
Alakot ölt minden, ami formátlannak
látszott. Képernyő fénye falnak ütközött.
Az est színeit a szél leszaggatja,
tétovázom múlt, jelen és halál között.
E versben már toporog a sötét,
fiatal éveinket álmomban lesem,
bezárnak minden ajtót, súlyos ablakot –
visszafelé élem nehéz életem.
fagyos ujjakkal motoz november szele.
A folyó partján madárraj rikolt,
vadat riaszt a fák megdermedt levele.
Az égen a habfüggönyök puhán lebegnek,
locsog, pusmog a víz. Kopasz bokrok csöndben,
mint megvert seregek vesztes csata után,
összeborulva várnak a fázós völgyben.
A fénytelen levegőben lenge bánat.
Kiáltok. Az árnyak nem felelnek vissza.
Pereg a némafilm-forgatás,
bolyongok a tájban, fáradt statiszta.
Alakot ölt minden, ami formátlannak
látszott. Képernyő fénye falnak ütközött.
Az est színeit a szél leszaggatja,
tétovázom múlt, jelen és halál között.
E versben már toporog a sötét,
fiatal éveinket álmomban lesem,
bezárnak minden ajtót, súlyos ablakot –
visszafelé élem nehéz életem.
Zirig Árpád (1940-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése