Fehér Kinga: A szerelmes versem titkos élete

A szerelemes versem, azt vette észre magán,
hogy nem is szerelmes és nem is vers.
A szerelemes versemnek ma nem ízlik a kávé,
és a hangulata sem jó.
A szerelmes versem most egy rég nem hallott zene,
ami túl halk, a mellette ülő fiú fülében szól,
aki keskeny borosta alól kedvetlenül bámul kifelé.
A szerelemes versem ma lóg a villamoson,
pedig nem szokott, és csak egy megállót,
mert kell még a jegy, későbbre, a kórházból hazafelé.
Akkor majd neki is ülni kell.
A szerelmes versem lógatja az orrát szégyenében
és ennek örül. A szégyenérzet miatt imádkozni kezd,
ettől hamar elfelejti az ízetlen hamburgert.
A szerelemes versemnek fáj,
hogy az abortusz kapcsán nem említik őt,
csak más felelősöket. A politikát,
a válságot, a háborút meg az elégtelenségeket,
de a szerelmeskedés felelősségét nem.
A szerelmes versem dühös. Beér a kórházba és rájön,
hogy meg kellett volna íródnia,
valahogy, mégiscsak. Neki. Nekik.
Talán még nem késő, de már azt sem tudja
ki mit akar, és kitől, hisz nem ismer senkit
csak magát, vagy talán azt sem igazán.
A szerelemes versem hazafelé már csak egy akciós vodka,
egy rendetlen hálószoba, egy félig kiszáradt kaktusz,
és egy menhelyről megmentett kutya. Estére már csak egy
rongyos könyv, naplemente a koszos ablakon,
mély alvás az ágyban, ami bár divatos és drága,
mégis üres és hideg. A szerelemes versem
ma sem lett szerelmes, és ma sem lett vers.
Pedig jó volna olvasni, abban az ágyban, ahol
még a háta sem ér hozzá senkinek.

Fehér Kinga (1975-)