Hecker Héla: Át

Szombat délutáni hídon-átkelések, egymáshoz
mérése bal és jobb partnak, a megállapítás: te
itt vagy, én ott vagyok, hiába szeretnénk, csak
átlépjük a metszéspontot: továbbhaladunk.

Ha jönnél velem, mutatnék egy fát. A kopott-kék
óriáscsúszda, ropogó levéllel töltött medence mellett
áll: nem hajlik víztükörre, nem nézi magát –
ovális ragyogás összecsukott napernyők közt.

Kerítés mögül nézem, mert a strand területére belépni
már nem lehet – szívedbe sem, ha letelt időm – nyáron
pedig nem állnék a fa mellett – ugyanolyan, mint minden
egyéb: zölden lükteti a felforrósodott perceket.

Látnod kellene. Ha máskor nem, hát szombatonként.
Miatta a hídon-átkelés, ha miattad már fölösleges.
Ahogy sárgával teleszórja az elhagyott nyugágyakat.
Szétdobálja, amit összekötni nem lehet.