Nagy Gábor: Csak úgy
Csak úgy eszembe jutottál,
mint egy virág.
Függönyöm selymén átdereng
a szomszéd ház ablakszemében –
nem is egy nő: egy női mozdulat íve.
Félig leengedett redőny,
kettészelt látvány.
Mit enged napvilágra az emlékezet
redőnye? Mennyi tiszta fényt,
és mennyi szűrt derengést, csak sejthetőt?
Nem gondoltam semmi valósra,
úgy értem, nem láttam a tested, arcod
(az illat is ócska kibúvó volna),
néma rezzenő sejtelem voltál csupán,
a függöny selyem sóhaja csak,
csukott virágsziromban
a kiterjesztett pillanat.
Kiégett fényképen az árnyék.
Csak úgy eszembe jutottál,
mielőtt elfújtam a gyertyát.
mint egy virág.
Függönyöm selymén átdereng
a szomszéd ház ablakszemében –
nem is egy nő: egy női mozdulat íve.
Félig leengedett redőny,
kettészelt látvány.
Mit enged napvilágra az emlékezet
redőnye? Mennyi tiszta fényt,
és mennyi szűrt derengést, csak sejthetőt?
Nem gondoltam semmi valósra,
úgy értem, nem láttam a tested, arcod
(az illat is ócska kibúvó volna),
néma rezzenő sejtelem voltál csupán,
a függöny selyem sóhaja csak,
csukott virágsziromban
a kiterjesztett pillanat.
Kiégett fényképen az árnyék.
Csak úgy eszembe jutottál,
mielőtt elfújtam a gyertyát.
Nagy Gábor (1972-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése