Gerevich András: Fény

kocsmakert, asztal,
idegenek,
tompa lámpafény,
selymes bőrödön
vakít
a fényképező neurotikus villogása:
a digitalizált pillanatban
arcod örök,
arcodon a fény,
testeden a fény,
szőrszáltól szőrszálig
simogatja testedet a fény,
simogatja a sötét,
magamba markolok,
mert kivánlak,
de elérhetetlen maradsz,
káprázik a szemem,
színek és alakok:
a szemed, arcod, hangod, mosolyod,
mint filmre a fény,
belémég,
borozunk,
üvöltenek a szavak,
motyognak a gondolatok,
nincs napfényes tengerpart,
nem ölellek át,
kinyújtott üres karral
a kamerát tartom
és lefényképezem
saját arcomat,
azt kívánom:

szeress belém.
Nem, nem, nem.
Azt kivánom,
tanuljam meg végre,
hogy idegen
maradok. 

Gerevich András (1976-)