Hartay Csaba: A csend is egy bútor

Vársz-e valakit? Vársz-e valamire? Vagy csak maga a várakozás vár
téged, te pedig időzöl kényelmesen. Az alkalom les rád. Évszakok ár-
nyai vetülnek rád. Kezedben szőlőlevelet tartasz. Vagy egy fotót. Egy
arc néz vissza rád, mintha várna valahol, az idő mögötti térben.

***
Kimész a folyóhoz, hátulról látod magadat, ahogy ott állsz. Hosszú
kabátban vagy. A hídon egy kamion halad el, ponyváján tizenkettes.
„Leltári tárgy valaki képzeletében a pillanatnyi tizenkettes kamion.”

***
Máskor egy kihűlt szobában ébredsz. Elhúzod a függönyt, odakint
varjak tollászkodnak. Köd van. Arra nyitod szemeid, hogy ébredésed
maga a cél, a megérkezés. Az egyszeri álom olyan, mint a múltad.
Visszakívánkozol.

***
Nyár van és elindulsz éjjel sétálni a parton. A földút sávjai szürkén
derengenek. Cigarettád felparázslik. Moccanó díszletek körülötted.
Óriás makett. A táj bútorai. Neszek, roppanások. Szemben alvó hor-
gász.

***
A csend is egy bútor. Kirakott fotel az éjben. Beleülsz, kényelmes a
mozdulatlanság. A csend teste ez, súlyos, de puha.

***
Gyermek vagy még, állsz a mólón, nézed a hullámok adását. Apró
halak rajba verődve vonulnak. Kezedben fagylalt, a megolvadt vanília
rácsurog a csuklódra. Talpad alatt forrót érzel, mégis beleborzongsz.

***
Megérkezik, akire vártál, s most már egyedül szeretnél lenni. Csak ül-
tök egymás mellett némán. Kezedben fotó valaki másról. Vagy egy
szőlőlevél. Erezete útjaid. Semerre, úgy érzed, az lenne a legjobb.

Hartay Csaba (1977-)