Papp-Für János: írhatatlan

egy gyűrött, zsírpapírra írt levelet hagytál nekem.
hűtőmágnessel rögzítetted oda, máig nézegetem
a tükörben, van-e még nyoma a homlokomon.
még csak szótagolva, akadozva tudtam olvasni,
mint ahogy azóta is kapkodom a levegőt,
ha erre gondolok. és csak sokkal később jöttem rá
a kipontozott részre, hogy bármilyen formában oda illek.
„elmentem a boltba, mindjárt…” és tényleg minden szava igaz.
főleg amit nem írtál le a végén. amit meghagytál nekem.
és már nem is értem, miért próbálgattam oda a szavakat,
hisz rossz vége nem lehet, csak valakinek oda kell írni.
így hiányosan viszont csak szörnyű lehet a vég.
mert nincs ott semmi. üres. ettől bármi jobb lenne.
egyre több ilyen mondatot hagyok én is magamnak reggelente,
amit a nap végére ezer variációval próbálok kitölteni.
de nem megy. látod, ezt tőled örököltem. már csak egyet
nem tudok eldönteni apa: hogy felkiáltó, vagy kérdőjel legyek
a mindig hiányos mondataim végén. vagy hagyjam úgy,
ahogy te is tetted? majd csak befejezi egyszer valaki.
majd csak befejez egyszer vala. ki?

Papp-Für János (1976-)