Kántor Péter: Fölmenetel a Kálváriára
 |
| Pieter Brueghel, 1564 |
látod magad előtt a képet,
hömpölyög a nép, meg-megáll, vár,
nem így képzelted az egészet.
Tarka csoportokba verődnek,
hullámzanak, akár a tenger,
ifjak, vének, katonák, pórnép,
parasztlegények, nemesember.
Külön-külön és mégis együtt,
se jó, se rossz, se csúf, se szépek,
egymás mellett, egymás nyomában
fut, liheg, vonul fel az élet.
Mennek jobbra és mennek balra,
betölti fülüket a lárma,
valahol ott megy a tömegben,
s cipeli keresztjét az árva.
Munkába, díszelőadásra –
majdcsak feljutnak mind a dombra;
okulni jön apa fiával,
lelkesedni néhány bolondja.
Tolvaj! – valakit tetten érnek,
teli zsákkal rohan egy másik.
Mennyi fess lovaskatona! Mégis
van, aki már fáradtan ásít.
Tele szekér, lassan döcögve
igyekszik fel a dombtetőre,
egy fehér ló tompora fénylik,
egy mezítlábas tör előre.
Valami vizen mennek által,
s szenved egy asszony, nagy a gyásza,
együtt mind az ember fiával
mennek föl a Kálváriára.
Kántor Péter (1948-2021)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése