Halmai Tamás: Rilke angyalai
Hogy lobognak! szinte már észrevétlen
Rilke angyalai – szemeddel látom;
s legszebb mozdulatait az idő
kezeddel teszi. Ebből vélhetem,
ismerhetsz fortélyt a lehetetlenre:
adományozni újboldog gyerekkort
sors menti szélből érkezett szegénynek.
Éj közepén a nap is azért süt ki,
csodálkozásba csodálat vegyüljön.
Öröm termi az alanyt. És gyönyör
szabadít tárggyá embert, füvet, istent.
Túlpartok csónak kedvéért épülnek,
kertben a kígyó rózsanyelven hallgat.
Pavilonban fészkel a fény, hogy szállhass.
Rilke angyalai – szemeddel látom;
s legszebb mozdulatait az idő
kezeddel teszi. Ebből vélhetem,
ismerhetsz fortélyt a lehetetlenre:
adományozni újboldog gyerekkort
sors menti szélből érkezett szegénynek.
Éj közepén a nap is azért süt ki,
csodálkozásba csodálat vegyüljön.
Öröm termi az alanyt. És gyönyör
szabadít tárggyá embert, füvet, istent.
Túlpartok csónak kedvéért épülnek,
kertben a kígyó rózsanyelven hallgat.
Pavilonban fészkel a fény, hogy szállhass.
Halmai Tamás (1975-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése