Kántor Péter: Elmentem érte

Elmentem érte, hogy megtaláljam,
keressem, hol van, ha valahol van.
Elmentem százszor, ezerszer érte,
teremtsem elő valahonnan!

De hát a nevét, legalább azt,
legalább a nevét ha tudnám!
Majd megtudod, majd megtudod, várj,
csak menj tovább ezen az utcán!

Mondta ezt valaki nekem, vagy
nem is mondta, csak kitaláltam?
Kerestem a tavaszban, nyárban,
mikor az őszben, őszre váltan.

És ha álom csak? Milyen álom
lengedező füvét kaszálom?
Vagy egyetlenegy kis eperszem?
Belehalok? Belebetegszem?

Egy piros rongy? Valaha zászló?
Elvesztettem? Magára hagytam?
A szerelem? Egy havas lejtő,
ahogy siklik a léc alattam?

Milyen ígéret? Zsák a vállon?
Karjait magasba nyújtó nagy fa?
Vékonyka nevetés? Vagy ez sírás?
Láthatatlan madárka hangja?

Elmentem érte, hogy megtaláljam,
teremtsem elő valahonnan!
Itt kell legyen a közelemben,
valahol itt hever a porban.

Kántor Péter (1949-2021)