Markovics Anita: Piros

hogy októberben piros égnek kell lenni, valahol természetes:
ég az avar, nagy rakások melegítik a határban a csendet
novemberben kihűlt tojások kettérepedt héjára esik az árny
amit bizonyára valami nagy vörös tűz vetett ide,
csak akkora, hogy sehonnan sem látni,
decemberben a karácsonyfák cikkcakkos ollója metszi ketté
égő égre és kármin földre a tájat,
januárban kifogytam az ötletekből, miért piros, mikor már
elszállt a vörösbor hatása
februárban csak álltam, mert nagyon fehér volt
és márciusban sem ébredt fel a hó alól
annyira féltem, hogy már keltegetni kezdtem
és hiába jött az olvadás, a földszín mint egy évszázados festmény
tompult,
hoztam mindent hogy gyulladjon s mikor nem fenyegettem aztán
fellapozott egy régi könyvet lángokkal teli borítóval
– Bengáli, – mondom, s rám hagyja: igen, a Bengáli tűz,
dobd szemétre vagy lángra
ha félt naplemente nélkül is meggyulladtak a ködök
nem tudtam, hogy mindvégig a lángok között álltam.