Kántor Péter: Esik
Apróbb megszakításokkal egész nap esik az eső.
Ahogy kinézek a vízcseppektől párálló ablakon,
és hallgatom az egyhangú, kopogó neszezést,
Angliára gondolok, egy kopár, elhagyatott,
fövenyes tengerpartra, ahol sohase jártam,
ahol nincs semmi látnivaló az útikönyvek szerint,
se ringlispil, se várkastély, se móló, se hajók,
csak a sár megannyi rétege, részletei.
A parton egy magányos, tweed zakós férfi,
aki kedvét leli a végtelen szürkeség árnyalataiban,
a felhők játékában és a sirályok játékában,
megy hosszú léptekkel, nem sietősen és nem is
andalogva, kezében esernyő-forma bot,
lábán vastag talpú, ormótlan, vízálló cipő.
Szemével fehérlő gyökereket, félig betemetett
kagylóhéjakat, kósza fűcsomót simogat,
mint háborús kitüntetéseit egy régi veterán,
abból az időből, mikor az Impérium még szent volt.
Háta enyhén görnyedt, egyre kisebbedik,
már akkora csak, mint egy kagylóhéj a homokban,
míg végül elnyeli az egyhangú neszezés,
s marad a vízcseppektől párálló ablak, az eső.
Ahogy kinézek a vízcseppektől párálló ablakon,
és hallgatom az egyhangú, kopogó neszezést,
Angliára gondolok, egy kopár, elhagyatott,
fövenyes tengerpartra, ahol sohase jártam,
ahol nincs semmi látnivaló az útikönyvek szerint,
se ringlispil, se várkastély, se móló, se hajók,
csak a sár megannyi rétege, részletei.
A parton egy magányos, tweed zakós férfi,
aki kedvét leli a végtelen szürkeség árnyalataiban,
a felhők játékában és a sirályok játékában,
megy hosszú léptekkel, nem sietősen és nem is
andalogva, kezében esernyő-forma bot,
lábán vastag talpú, ormótlan, vízálló cipő.
Szemével fehérlő gyökereket, félig betemetett
kagylóhéjakat, kósza fűcsomót simogat,
mint háborús kitüntetéseit egy régi veterán,
abból az időből, mikor az Impérium még szent volt.
Háta enyhén görnyedt, egyre kisebbedik,
már akkora csak, mint egy kagylóhéj a homokban,
míg végül elnyeli az egyhangú neszezés,
s marad a vízcseppektől párálló ablak, az eső.
Kántor Péter (1949-2021)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése