Nyirán Ferenc: talán csak képzeltem
talán csak képzeltem azt a fehér lovat azon a régi
nyári napfordulós éjjelen, amint egy mellékutcában
ügetett a lámpák alatt a járdán, csak álltam döbbenten
a gangon, kulccsal a kezemben, már épp nyitottam volna
a zárat, s hozzád fordultam, ám mire megkérdeztelek, már
szinte eltűnt a házak között, de te is láttad, ha csupán egy pillanatra,
futólag, szóval mégsem káprázat volt, hanem egy valószerűtlen
valóság, és bár nem emiatt, de ez az éjszaka akkor ott hosszú
évekre meghatározta a sorsunkat; most kár azon tűnődni, mi lett
volna ha – lóval vagy anélkül –, ki a megmondhatója, mi fűz össze
két embert és mi választ el végül, és a többit, akik utánad jöttek és
utánam a te életedben; milyen erő, miféle lepkeszárny-billentés
okozta galaktikus vihar sodorta elém azt is, aki miatt oly sokáig
inkvizíciós kínok között kellett kimúlnom szinte, s miféle áldás
veszi ki a mázsányinál nagyobb súlyt a lélekből végül, hogy egy
édes, addig nem ismert szabadság simogassa, s ne akarjon semmit,
hagyja a dolgokat történni, ahogy történnek, és azon sem érdemes
tűnődni, miként alakult volna ez az egész, ha nem erőnek erejével
próbáltam volna az életem irányítani, mert most már minden mindegy,
lassan húz el a múlt egy ismeretlen világba, s egyre inkább azt hiszem,
talán csak képzeltem ezt az egészet.
nyári napfordulós éjjelen, amint egy mellékutcában
ügetett a lámpák alatt a járdán, csak álltam döbbenten
a gangon, kulccsal a kezemben, már épp nyitottam volna
a zárat, s hozzád fordultam, ám mire megkérdeztelek, már
szinte eltűnt a házak között, de te is láttad, ha csupán egy pillanatra,
futólag, szóval mégsem káprázat volt, hanem egy valószerűtlen
valóság, és bár nem emiatt, de ez az éjszaka akkor ott hosszú
évekre meghatározta a sorsunkat; most kár azon tűnődni, mi lett
volna ha – lóval vagy anélkül –, ki a megmondhatója, mi fűz össze
két embert és mi választ el végül, és a többit, akik utánad jöttek és
utánam a te életedben; milyen erő, miféle lepkeszárny-billentés
okozta galaktikus vihar sodorta elém azt is, aki miatt oly sokáig
inkvizíciós kínok között kellett kimúlnom szinte, s miféle áldás
veszi ki a mázsányinál nagyobb súlyt a lélekből végül, hogy egy
édes, addig nem ismert szabadság simogassa, s ne akarjon semmit,
hagyja a dolgokat történni, ahogy történnek, és azon sem érdemes
tűnődni, miként alakult volna ez az egész, ha nem erőnek erejével
próbáltam volna az életem irányítani, mert most már minden mindegy,
lassan húz el a múlt egy ismeretlen világba, s egyre inkább azt hiszem,
talán csak képzeltem ezt az egészet.
Nyirán Ferenc (1951-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése