Markó Béla: Áttünés
A vízre apró pelyheket dobálnak,
és összerezzen az alvó folyó,
amikor itt-ott hozzáér a hó,
az angyalok kacagnak, kiabálnak,
nem hagyják abba, inkább egyre jobban
havaznak, s lassan fehér lesz a víz,
hűti a sűrű hó, de olvad is,
különbözünk, s most mégis beledobban
testem-lelkem, hogy egybekulcsolódik,
egymásba áttűnik kezem s kezed,
rándul, szikrázik, hőköl, sistereg,
aztán lehalkul, lassan összeforrik
a hó s a víz: két szerelmes rokon,
s fent angyal ül a felhő-romokon.
és összerezzen az alvó folyó,
amikor itt-ott hozzáér a hó,
az angyalok kacagnak, kiabálnak,
nem hagyják abba, inkább egyre jobban
havaznak, s lassan fehér lesz a víz,
hűti a sűrű hó, de olvad is,
különbözünk, s most mégis beledobban
testem-lelkem, hogy egybekulcsolódik,
egymásba áttűnik kezem s kezed,
rándul, szikrázik, hőköl, sistereg,
aztán lehalkul, lassan összeforrik
a hó s a víz: két szerelmes rokon,
s fent angyal ül a felhő-romokon.
Markó Béla (1951-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése