Ijjas Tamás: Télutó
Ráncok képződnek a hóban, szinte felnevet a zöld,
ahogy előbukkan, mint hát mögé dugott kézből
az ajándék. Azt mondod, nem egy csónakban
evezünk és túl korai ez a boldogság, és a nyugalom
nem egyenlő az unalommal. Kell a mindent beborító
fehér, kellenek a meg nem írt levelek, vakító lapok.
A tavasz, lehet, hogy csak az én hóbortom. Elismerem.
És ha már csónak, minél veszélyesebb vizekre evezünk,
könnyebben borul minden. De miért vágyjak arra,
ami eltűnik, miért álljak ellen a zöld sürgetésének?
Felnevetsz, ráncok képződnek az arcodon, sötét
vájatok a hófehéren. El is hagyhatnál ezért, mondod,
félig viccesen, majd hozzáteszed, tudom-e, hogy olyan
ez, mint egy vers, amit én is írhatnék, de nekem a világ
diktálja az egészet. Majd visszasimulsz, kezed a korlátra
ejted, nézed, ahogy újra szállingózik a hó, és
befed mindent a leírhatatlan.
ahogy előbukkan, mint hát mögé dugott kézből
az ajándék. Azt mondod, nem egy csónakban
evezünk és túl korai ez a boldogság, és a nyugalom
nem egyenlő az unalommal. Kell a mindent beborító
fehér, kellenek a meg nem írt levelek, vakító lapok.
A tavasz, lehet, hogy csak az én hóbortom. Elismerem.
És ha már csónak, minél veszélyesebb vizekre evezünk,
könnyebben borul minden. De miért vágyjak arra,
ami eltűnik, miért álljak ellen a zöld sürgetésének?
Felnevetsz, ráncok képződnek az arcodon, sötét
vájatok a hófehéren. El is hagyhatnál ezért, mondod,
félig viccesen, majd hozzáteszed, tudom-e, hogy olyan
ez, mint egy vers, amit én is írhatnék, de nekem a világ
diktálja az egészet. Majd visszasimulsz, kezed a korlátra
ejted, nézed, ahogy újra szállingózik a hó, és
befed mindent a leírhatatlan.
Ijjas Tamás (1978-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése