Simek Valéria: Kihullott belőled az idő

Egy árny vagy már, lépéseid
lassú vonszolása a lépcsőkön
felfelé. Tapogató ujjaid között
zsebkendőbe sírt alázat.
Házad előtt a füves árkokon
is átszökdelt az idő,
szűk szoknyában átugorva,
felhasítva szövetét a délelőttnek.
Távolodott minden. Az érő
gabonatáblák sárga izzásában
zsong, zizeg a nyár. Felhajtott
kötényedben az útszélről felszedett
kláhás kalászfejek pihennek.
Morzsolod napjaid, pattognak
az érett szemek konyhád kövén.
Ostorral hajtanád az időt, hogy
ebből elég már! Túlsietni,
túl lenni mindenen. Mezítláb,
s egyedül, persze mindig egyedül.
Csendet zizeg a gyom.
Az éjszakák vetkőztető sötétségében
egyre csupaszabban, egyre
kétségbeesettebben élsz.
Kihullott belőled az idő.

Simek Valéria (1953-)