Miklya Zsolt: Kakaós kifli
Úgyis nevetés lesz a vége,
sírtam a párnámba éjjel,
mikor az álom patakja megtelt vízzel,
és kiáradt, szétterült, mint a tenger.
Csak ültem a parton, és sírtam,
nem tudtam megállítani,
nem is akartam,
nevetés lesz úgyis a vége,
kacsintott rám papa a túlsó partról.
Miért kell ahhoz sírni,
hogy nevetni tudjunk,
miért nem kezdődik és
záródik minden nevetéssel,
miért lesz sírás a vége,
ha ezt elfelejtjük?
Reggel kakaóztunk,
mama mosolya szárítgatta
könnyáztatta arcom,
papa kakaóba ejtette a kiflivéget,
és nevettünk, tele szájjal,
amikor nem akart elsüllyedni.
sírtam a párnámba éjjel,
mikor az álom patakja megtelt vízzel,
és kiáradt, szétterült, mint a tenger.
Csak ültem a parton, és sírtam,
nem tudtam megállítani,
nem is akartam,
nevetés lesz úgyis a vége,
kacsintott rám papa a túlsó partról.
Miért kell ahhoz sírni,
hogy nevetni tudjunk,
miért nem kezdődik és
záródik minden nevetéssel,
miért lesz sírás a vége,
ha ezt elfelejtjük?
Reggel kakaóztunk,
mama mosolya szárítgatta
könnyáztatta arcom,
papa kakaóba ejtette a kiflivéget,
és nevettünk, tele szájjal,
amikor nem akart elsüllyedni.
Miklya Zsolt (1960-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése