Visky András: Hó-hajnal (részlet)

mily nehéz gyöngének lenni, s nyitottnak
mikor az idő végtelen havára lépsz!
hajtva hajt valami az izzó dermedtségben
a homályló hegyek felé, ám a csodák
mögötted történnek mindig, nem kísértene
így a messzeség, ha nem belőled volna
az ég, s kitárt karod szárnyaló
ábécéje mily egyértelműen szüli az
örökkévalóság könnyű jeleit, noha
magad vagy a mozdulatlanság...
mint a belül élő néma fák, amelyek
csak nagy néha roppannak a hajnali
fagyott csendben, elválnak az ágak a
törzstől, de nem zuhannak alá sosem,
csak körberajzolják a csendet, hogy
együtt éld, mit csak részként látsz
és ismét részként hallhatsz, mit csak
borzongva észlelsz, ha végigfut riadt
bőrödön a szél...

Visky András (1957-)