Gál Éva Emese,: Hajnal
Alig dereng. A lombok súlya még
kapaszkodik a feneketlen égbe,
de mélybe húzza a feketeség:
gyöngébb nála a fenség derengése.
Csak a horizont nyer lélegzetet,
ahogy rásóhajt az ég peremére.
Sóhaja szét fújj a a terheket,
s látható lesz a végtelen szegélye.
Most riad magára a pillanat,
mikor az ég és a föld szétszakad,
árnyak és fények ütköznek a szélnek.
A földön még álmok súlya a csend,
a csillagok közt megtörik a rend,
s az új nap tűz és vér harcából éled.
kapaszkodik a feneketlen égbe,
de mélybe húzza a feketeség:
gyöngébb nála a fenség derengése.
Csak a horizont nyer lélegzetet,
ahogy rásóhajt az ég peremére.
Sóhaja szét fújj a a terheket,
s látható lesz a végtelen szegélye.
Most riad magára a pillanat,
mikor az ég és a föld szétszakad,
árnyak és fények ütköznek a szélnek.
A földön még álmok súlya a csend,
a csillagok közt megtörik a rend,
s az új nap tűz és vér harcából éled.
Gál Éva Emese (1955-2022)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése