Ferencz Győző: Magányos nő a semmiben

-
Oldalt áll az ablaknál,
félig háttal, s azon a szűk
hosszanti sávon át a fal
és a függöny között,
amelyhez hozzá sem ér,
amely meg se rezdül,
néz le az útra mereven
a negyedik emeletről.

Állott szemcsés levegő,
kényszeres rend az északi
fekvésű szobában.
A szürkeség árnyalatai
tompán egymásra rétegződnek,
ott áll az ablakkeretben,
érdes-porózus mészkő,
szoborrá dermedten.

Nem éles, de tisztán
megrajzolt körvonalak,
rövidre vágott ősz haj,
összezárt keskeny ajak,
hályogos tekintet.
Azt tudni, hogy lát, de nem
tudni, hogy néz-e valamit,
és ha néz, mit lát odalenn.

A régi piacot a sarkon,
ahová lement egy kék
kantáros rövidnadrágos
gyerekkel, aki fogta a kezét,
cipelték a teherautóról
a csöpögő üveghasábokat
a jégszekrény bádogrekeszébe,
nehogy hazáig elolvadjanak.

De szétfolyik vizenyős szemében
kereszteződés, templom, piac.
Ha jelek nélkül közöl még valamit
az önmagába borult arc:
hogy nem akar beengedni
többé a szobájába senkit.
Valamit nagyon néz a negyedik
emeletről, de már nincs itt.


Ferencz Győző (1954-)

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zelk Zoltán: Hajnali vendég

-
Nem csöngetett, csak kopogott, s mint később mondta, éjfél óta már ácsorgott küszöböm előtt a száműzött király. Hajnali öt volt, amikor meghallottam a suta kopogást. A szája kék, szegény, szegény – inge fölött csak a bíbor palást. Le se vette a koronát fejéről, állt csak, állt csak félszegen, szemében ezer tátott éjszaka, hát fölkináltam néki fekhelyem. De nem fogadta el, csupán egy csésze forró teát kért, mivel ő száműzött, nem alhatik, őnéki már holtig bolyongni kell. Elment. Szakadt, dőlt künn a hó, belepte vállát s koronás fejét. És nem látta őt többé senki már, csak az ágak közt rohanó kétségbeesett cinegék. Zelk Zoltán (1906-1981)
További információk

Závada Péter: Bontás

-
Belém ülsz. Ülünk, mint két egymásba csúsztatott szék. TV szól a szobából. Ma mégse megy. Lemászol. Nézem a függöny bojtját. A szomszéd házat bontják. Az ablakok betörve. Lelátni a gödörbe. Most magamhoz szoktatlak. Már nyitva van az ablak. Vastag az ég, vízhatlan. Megfürdünk a huzatban. Erősen koncentrálok. Mármint csak arra, rád, hogy mit kéne most éreznem. Nem passzolunk lélekben. Befekszel az ölembe, mintha a bölcsőd lenne. Megmarkolod a farkam. Együtt szorongunk halkan. Závada Péter (1982-)
További információk

Ornella Fiorini: Lányomnak

-
Nagy szárnyakat szeretnék adni neked, hogy szállj, erőseket, mint a karvalyé, hogy a szabadság magasságában könnyű szárnyalással lebegni tudj, és siklani az élet színein át, a csendben meghallani a szelet, és minden szót, melyből mesék születnek. Emlékezz erre, és élvezd a repülést a tenger felett, a fűszálakon át, sőt - miért is ne?!-, akár széttépett álmok között, mert mindennek, még a zúzmara jegének is értelme van. Erős szárnyakat szeretnék adni neked, hogy leküzd a távolságot, a port, mely a szívedet szorítja, és mindazt, mi aranynak látszik, de amely valójában nem az. Nagy szárnyakat szeretnék adni neked, sűrű pelyheset, hogy megóvjon, ha elvétenéd a repted, és ha le is zuhansz, ne essen bajod. Íme hát a szárnyak, melyeket adni szeretnék neked, de nem lehet, mert csak te vagy, ki magadnak őket megteremtheted. (Fordította: Erdős Olga)
További információk