Jász Attila: Nyom nélkül
zajtalanul pereg el, mutál ujjaid alatt
a látszólag csontkeményre fagyott héj,
megpattant lakkozás szekrényajtók peremén,
porlepte homlok mögött a gondolat,
talán, hogy mégse így kellene, hiába fény-
lik még kint az éjszaka, fáradt haj-
növekedés, ilyenkor a vers inkább vissza-
kívánkozik a takaró alá, nem mozdul a vér,
reggeli hidegbe dermed bele az álom,
nélküle már szinte jobban is érzed magad,
és a repedések között nem mindig marad
megfelelő mondat, a szavakat nem találod,
nyom nélkül lebegnek el, hiába fésülöd
megadóan hátra a hajad, kevesebb már,
de többnek látszik, zajtalanul pereg, mutál
a hajszálpontos idő az ujjaid között
a látszólag csontkeményre fagyott héj,
megpattant lakkozás szekrényajtók peremén,
porlepte homlok mögött a gondolat,
talán, hogy mégse így kellene, hiába fény-
lik még kint az éjszaka, fáradt haj-
növekedés, ilyenkor a vers inkább vissza-
kívánkozik a takaró alá, nem mozdul a vér,
reggeli hidegbe dermed bele az álom,
nélküle már szinte jobban is érzed magad,
és a repedések között nem mindig marad
megfelelő mondat, a szavakat nem találod,
nyom nélkül lebegnek el, hiába fésülöd
megadóan hátra a hajad, kevesebb már,
de többnek látszik, zajtalanul pereg, mutál
a hajszálpontos idő az ujjaid között
Jász Attila (1966-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése