Lovász Krisztina: Arról, hogy mi a jó (1)
A kisföldalattira várni vasárnap este, tőled hazafelé. Aztán vers-
sé válni hétfőn reggel és kifésülni hajamból a metaforákat. Kedden
egy tökéletes röpte előtt kimerevíteni a pillanatot, a mozdulat ívé-
ben magamba szívni a salak szagát, ujjongva mesélni neked, hogy
bár kikaptam, de enyém volt a legszebb pont. Szerdán az izzadó vil-
lamos, hogy mindjárt leszállok, időt hagyni magamnak, hogy gya-
log is beérjelek, mozivászon a délután. Csütörtökön a bizonyosság,
akár az antracit.
Pénteken a reggel, hogy már este lesz nemsokára, és újra a kis-
földalatti rángatózó zakatolásával rohanni hozzád, és aztán várni a
vasárnap estét, aztán vers, salak, izzadó aszfalt és antracit, aztán
még vagy százötvenötször pontosan ugyanígy, eltávolodni és újra
megérkezni, akár a végtelen tengerek.
sé válni hétfőn reggel és kifésülni hajamból a metaforákat. Kedden
egy tökéletes röpte előtt kimerevíteni a pillanatot, a mozdulat ívé-
ben magamba szívni a salak szagát, ujjongva mesélni neked, hogy
bár kikaptam, de enyém volt a legszebb pont. Szerdán az izzadó vil-
lamos, hogy mindjárt leszállok, időt hagyni magamnak, hogy gya-
log is beérjelek, mozivászon a délután. Csütörtökön a bizonyosság,
akár az antracit.
Pénteken a reggel, hogy már este lesz nemsokára, és újra a kis-
földalatti rángatózó zakatolásával rohanni hozzád, és aztán várni a
vasárnap estét, aztán vers, salak, izzadó aszfalt és antracit, aztán
még vagy százötvenötször pontosan ugyanígy, eltávolodni és újra
megérkezni, akár a végtelen tengerek.
Lovász Krisztina (1970-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése