Gellén-Miklós Gábor: Az élet tágassága

és szűkössége. Mindig
van mire várni. Egy hangra, például.
Vagy egy vonatra, amelyik órák óta késik.
Aztán a túlfűtött kocsikban, elcsigázottan,
már nem is emlékszel: hová is akarsz eljutni.
Nem jut eszedbe egyetlen város neve sem
ahol legalább pillanatokra boldog voltál.
Vagy elégedett. Magaddal biztosan nem.
Már az óvodában is egyedül szerettél játszani.
Magányosan. Az olcsó műanyagból készült
orvosi táskával. Ma is emlékszel a színére,
a furcsa szagára. Az óvónénit Éva néninek hívták.
Paprika volt a jeled. Valahol olvastad, hogy
az ember óvodai jele meghatározza a személyiségét.
Csípős vagy. A kalauz még két kocsival arrébb jár,
de te már előkészíted a jegyedet. Óvatosságból?
Gyávaságból? Valószínűbb, hogy bizalmatlanságból.
Egy hangra vársz. De csak zörejeket hallasz mindig.
Ez a világ a zörejek világa. Érdes szavak,
mondatok. A hangosbemondó recsegése:
„A hármas vágányon gép közlekedik!”
És a hármas vágányon tényleg gép közlekedik.
Súlyosan robog el melletted az élet. Állsz hülyén,
kezedben a ki tudja, hová szóló jegyekkel.
A huzatos peronon sok ember jön-megy
kisebb-nagyobb csomagokkal. Mi mást tehetsz?
Begombolod magadon a kabátot.
A sáladat hűvösen lebegteti a szél.

Gellén-Miklós Gábor (1973-)