Jenei Gyula: Kikopnak az ízek

a spájzban kalapács, turmixgép, reklámszatyor,
csírázó krumpli, liszt, kiló cukor, néhány
félrohadt vöröshagyma, meztelen izzó, üres
tojástartó, két kimaradt fehér csempe, kólás-
flakon, olaj, bolti metélt. egy füzér cseresznye-
paprika sok éve porosodik ott. már nem bírom
a csípőset. kikopnak az ízek a számból. ha gyerek
korom mézes kenyerét harapnám, beléfájdulna a fogam;
képzeletben kóstolom csak a hatalmas karéjt, melynek
utolsó falatjait szárazra szikkasztotta a sűrű,
ikrás arany. a lőcsén befalt ecetes hering harmadától
egy hétig fájna a gyomrom. ebben a nejlonzacskóban
felejtett zöldség szagát árasztó kamrában nem csepegteti
padlóra zsírját kolbásszá nyurgult hízó. padló sincs,
csak linóleum. jobban illenek hozzá az üres üvegek,
mint a celofánnal lekötött meggybefőtt, pedig attól
a láz is elinal. nincs birsillat, törökmogyoró nem
zörög. itt az alma se bírja ki a telet, szeplős lesz,
akár a gyerekek, ráncos, mint a fahéjszagú
öregek. itt nincs bödön, zsírbafagyott oldalas, konyha-
vászonnal letakart sütemény. a köcsögben nem alszik
tej. itt nem él meg egér. gyomorbajos koldus
ez a kamra, ácsingózik a bőség után; s rég elfeledte,
milyen ízes a dióhoz harapott jonatán.

Jenei Gyula (1962-)