Oláh András: cantata profana

1.
fullaszt a némaság
fullaszt a szó

el innen
    hanyatt-homlok

        tekintetek acél éle elől
        kutak telhetetlen szomja elől
        ráncos homlokú emlékek elől
el-el
    hanyatt-homlok

        ölelni készülő karok elől
        a szorítás elől

el messzire - - -

2.
most hegyek porlanak semmivé
csillagok szakadnak le az égről
hűvös cseppeket facsar
        a felhőkből a szél

virágok születnek:
utolsó gyönyör
utolsó rácsodálkozás

3.
tizenkét Júdás készül
az árulásra
        – arcukon egyforma mosoly –
nyirkos kezüket nyújtják
s lassan
keresztté érlelődnek a fák

Oláh András (1959-)