Balla Zsófia: Az univerzum búcsúja

A félig teleírt füzetek.
Az a sok és kevés
nyakaszakadt titok
folytatás nélküli ölelkezés.

Megbőrözött a víz a pohárban,
– s nem tűnik el a terített asztalról
mint árva égi jel,
amelyre vártam.

Az asztal sem foszlik semmivé magától.

Csak a székek üresek, az ég,
a parancs nélküli csillagok hada
sodródik az éjszaka szelében.
Sötétből sötétbe tart az űr.
S néha felizzik, lángol.

Nem kell messzire szállania,
hogy semmit se lássanak már belőlünk
az égi testek.

A felelősség nélküli létezés
mélyén
halkan nyílik-csukódik egy virágkehely.
Állunk az alján, beporozva.

Meddő csönd őrizi még
darab ideig kínos tökélyét,
az emberi fajt

Balla Zsófia (1949-)