Fekete Vince: Gyönyörű apokalipszis_Északi fény

Szavak nélkül, pillantásokból, titkos érintésekből értették
egymást a társas helyeken, együttlétekben, pedig szinte
még nem is tisztázták pontosan magukban, hogy kik
is ők egymásnak, mire kell az egyik a másiknak vajon,

szexre csak?, romantikázásra?, szerelemre?, mert hogy fel
sem vetődött közöttük, fel sem mert vetődni, hogy egy
kicsit is többet képzeljenek bele, mert egyikük sem akarja
feláldozni otthoni, megszokott életét, és ezért képesek

betartani bizonyos szabályokat, amelyeket soha meg nem
beszéltek, egyeztettek addig, csak úgy jöttek maguktól,
a törölt SMS-ek, a kivágott bemenő és kimenő hívások, a
szigorú napirend szerinti üzenetváltások, hogy este, későn

csak nagyon ritkán, és akkor is csak lenémított telefonnal, a
minden eshetőségre felkészült fedősztorikkal, az alternatív
e-mail címmel, a nyilvános helyeken való, s ezért aprólékosan
átgondolt, körültekintő viselkedéssel, hogy ne legyen árulkodó

jel utánuk, találékonyak voltak, elszántak, és nem volt előttük
semmi lehetetlen, semmi kivihetetlennek tűnő, fantáziájukat
használták csak, rugalmasak és bevállalósak voltak, mint akik
– szinte fuldokolva – szeretni, érezni, látni akarják egymást…

Fekete Vince (1965-)