Hargitai Zsigmond: Miért?

Mondd, láttad már az erdőt?
Ismered ezernyi fáját,
az apró bokrokat,
tekergő ösvényeit, szál virágot
az összehajló fák alatt,
a halk neszt, ha lépted
finom hálóját sérti a csendnek?
Mondd, voltál-e ott?
Próbáltál feljutni a magas fákra,
águk szorítva,
tenyered horzsolva fel?
Láttad-e a hatalmas törzseket,
a vén ráncos kérget,
és érezted-e
a letépett háncs fanyar illatát?
Láttad-e a fényt, ahogy
leskelve befut
a levelek szakadt vászna közé,
és emlékszel-e,
hogy rád talált ott?
Mondd, ültél már erdei óriások
tetején kuporogva,
s magadban ott
nézted-e az eget?
Szakítottál-e pár foszló felleget
tenyered melegén morzsolva szét,
és érezted-e, hogy a távol
oktalan vágyad célja csak,
s búvó rejteked a számodra mért
parányi létre kínál elég
ígéző, bűvös titkokat?
És megnevetteted-e ott fent
az unatkozó varjúfiakat?
Gondoltad-e, vágyad is elég
hogy fenntartson a magasban?
Mondd, magadba szívtad-e ott a kéket?
És ha igen,
miért jöttél el onnan?