Kovács István: A kétely szárazvillámai

A lét valóban
csak a mindennapi
lármás újrakezdések fogalma volna?
A gomolygó kétség
megannyi viharos változata,
amely száraz villámaival
szinte láthatatlanul,
szinte hallhatatlanul,
szinte érzékelhetetlenül
belülről roncsol?
S miközben hamisan aranyló cikázásai
egy pillanatra
ámító ragyogássá
lobbantanák látszat-életünket,
a mennyboltot rozsdássá karcolva
eltakarják a csillagképeket,
s földi tükröződésükként
a végtelen tengerben hömpölygő
virágos mezőt,
halottak napján kivilágított temetőt.

Reggel van.
Moss kezet...
s töröld meg abba a lepelbe.
Ne félj a csöndtől.

Kovács István (1945-)