Schein Gábor: Égtájak

Miért menekülnénk egymás elől? Itt minden esténk
négy lámpabúra alatt telhet. Velük tiszteljük
az égtájakat. Iránytűnk nincs. Nem az ösztön,
nem a szív, nem az ész írja nekünk a szabályokat.
Világítani ezért is kell: szemünkben vakság érik.

Ha az üvegbuborékokban megszakad a szál,
és koromszínű lesz a foglalat, az égőket mégsem
sietünk kicserélni. Aki belül örökké csak lohol
maga után, szólítva sötét árnyakat, hamar megszereti
a félhomályt, és nem sürgeti a behelyettesítéseket.

Nem hisz minden tükörszemnek, amely rátalál.
A naptárban gyakran visszalapoz. Most március van,
nemrég havazott. Az ablak mögött délben már
felforrósodik a bőr. Az ágak és a gallyak térképe
akár az utcáké. A város az elalvókat sem bocsátja el.

Reggel letölti a friss adatokat, és aki a kapun kilép,
rögtön elragadják az arcok fényes csalásai.
Éhesen figyel, lemásol minden testüzenetet,
estére mégsem marad belőlük más, mint a búcsút
intő fehér kéz, a képernyőn vibráló mosoly.

És amit magunk elől így letakarhatunk, amit már
néznünk se kell e folytonos zajlásban, ami körülöttünk
zajt sem üt, ha a sötét leszáll, az köt bennünket: magunkhoz,
egymáshoz? Hogy belőlünk már senki sem születik,
és ha hátranézünk, nyomunkból mindenki elmarad.

Schein Gábor (1969-)