Falcsik Mari: vers

möszölök itt a magam hajdani
sérelmeivel és hirtelen
meglátlak téged ahogy magad előtt
tereled becsülettel vagy ha úgy nem
lehet hát becstelen – hisz akkor is
kötelez – borzalomadagod

micsoda kötelem ez? miért nincs
olyan hogy meg nem tagadod de
valahogy meghaladod vagy szépen
leteszed vagy tudomén de lehessen
lennie könnyebbnek? hát minden
emberi förtelmek örököse a bántott
gyermek is csak mint a hangya a
testénél százszor nagyobb tehernek
nekifeszülve: alig bírja de hogy odahagyja
olyan Isten nincsen? ahogy olyan se
aki segítsen? lehetsz sérült őrült
dühödben fuldokló vagy hideg hitetlen
de annyira halott soha hogy az egészet
hagyod úgy ahogy van temetetlen s nem
fordulnál el tőle csak mennél előre mint
aki messzebbre van híva ennél?

igen hova – a fátlan pusztaságba ahol
az összes gyökeres történet az összes
elhagyott ugyanúgy veled élnek s még jó
ha nem benned nyílt sebeid okai és tanúi
akik az eleven gyötrelmet gyömöszölték
abba a kicsi zsákba – és most higgyél
benne hogy egy élet minden szerelme
elég lenne kinyitni kipakolni? de nem ám
eldobálva! hanem gyújtani egy szép
tiszta nagy tüzet alája és rárakni egyenkint
kényes gonddal figyelve nehogy a
szegény bűnös is odavesszen benne?

Falcsik Mari (1956-)