Kántor Péter: Válasz
Bütykös ujjaimban szétáradnak szagos szavaid;
morzsolgatom őket.
Számbaveszem, ízlelgetem pontosvesszőid, kérdőjeleid;
vajon ruhámra illenének-e a molyhos mondatok,
csináltatnék-e sálat sajgó sebeidből szőtt szavakon,
lábamra venném-e bánat-cipőid mókus-mosolyát,
s végigmennék-e holdas hidaidon,
karcsu barackfáid bűvöletében?
Nem tudom.
Halacskáid vizébe méz keveredett,
fáidról puha diók hullanak télen is,
lovaid zöld mezőkben fürdenek,
s fényes hegyekbe türlik hangos nyihogásuk…
Súlytalan csengő kacagásod.
Talán felvenném bársony kesztyűid,
talpam végigkóstolná hűvös füveid simitását,
talán sétálnék veled barna hegyek közt,
ábrándoznék jóizü hószagu csendben…
De mégsem.
Öblös nevetésem kigurul szökőkútjaid könnycsobogásából,
szemeim szarvat növesztenek szeretőd domboru mellén,
s hajam tüskéi, félek, megszúrják kékerü ablakaid…
Látod? zuhog odakint. Ints majd.
morzsolgatom őket.
Számbaveszem, ízlelgetem pontosvesszőid, kérdőjeleid;
vajon ruhámra illenének-e a molyhos mondatok,
csináltatnék-e sálat sajgó sebeidből szőtt szavakon,
lábamra venném-e bánat-cipőid mókus-mosolyát,
s végigmennék-e holdas hidaidon,
karcsu barackfáid bűvöletében?
Nem tudom.
Halacskáid vizébe méz keveredett,
fáidról puha diók hullanak télen is,
lovaid zöld mezőkben fürdenek,
s fényes hegyekbe türlik hangos nyihogásuk…
Súlytalan csengő kacagásod.
Talán felvenném bársony kesztyűid,
talpam végigkóstolná hűvös füveid simitását,
talán sétálnék veled barna hegyek közt,
ábrándoznék jóizü hószagu csendben…
De mégsem.
Öblös nevetésem kigurul szökőkútjaid könnycsobogásából,
szemeim szarvat növesztenek szeretőd domboru mellén,
s hajam tüskéi, félek, megszúrják kékerü ablakaid…
Látod? zuhog odakint. Ints majd.
Kántor Péter (1949-2021)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése